streamboxd
HomeSearchBrowse

Media

MoviesTV ShowsAnimeMangaLive SportsIPTVUpcomingWatchlistHistory

More

CollectionsPlatformsStudiosLegal/DMCA
← Cast
Judit Pogány

Cast

Judit Pogány

Acting

Cast

Judit Pogány

Known for

Acting

Born

1944-09-10

From

Kaposvár, Hungary

Also known as Pogány Judit

Biography

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia

Diplomafilm
MOVIE1981

Diplomafilm

as Feleség (Wife)

Identification
★8.0
MOVIE1975

Identification

as Vöröskeresztes nõ

Panelvacsora
MOVIE1988

Panelvacsora

as Nagymama

My Guide
★7.8
MOVIE2013

My Guide

as Feleség

Green Walnut
MOVIE1976

Green Walnut

It's all Moonshine
★10.0
MOVIE1979

It's all Moonshine

Catfight
MOVIE2023

Catfight

The Grandson
★7.1
MOVIE2022

The Grandson

as Anci mama

The Fall
★7.0
MOVIE1987

The Fall

Heart Tremors
★5.2
MOVIE1981

Heart Tremors

Végem
MOVIE2026

Végem

Szamba
★5.4
MOVIE1996

Szamba

as Lidi

The Prefab People
★6.5
MOVIE1982

The Prefab People

as Feleség

Coda
MOVIETBA

Coda

Escape
★10.0
MOVIE1997

Escape

Coda
MOVIE2023

Coda

Twilight
★7.2
MOVIE1990

Twilight

as Overállos nõ

The Little Fox
★7.6
MOVIE1981

The Little Fox

as Young Vuk / Kisrókák (voice)

The Dream Car
★6.3
MOVIE2000

The Dream Car

as Kovácsné, Vera anyja

Dollybirds
★6.7
MOVIE1997

Dollybirds

as Terike

Stand off
★9.0
MOVIE1989

Stand off

Kispárizs
MOVIE2013

Kispárizs

as Jolika

Megérdemlem
MOVIE2017

Megérdemlem

Adventurers
★6.3
MOVIE2008

Adventurers

as nagymama

Bastion Promenade Seventy Four
★6.4
MOVIE1974

Bastion Promenade Seventy Four

Egy szoknya, egy nadrág
★4.0
MOVIE2005

Egy szoknya, egy nadrág

as Kamilla

Haunted Holiday
★4.9
MOVIE2010

Haunted Holiday

as Vilma

A Priceless Day
★8.0
MOVIE1979

A Priceless Day

as Anna, Petõ felesége

It Will Never End
MOVIE2023

It Will Never End

Megy a gőzös
★5.7
MOVIE2007

Megy a gőzös

as Mrs. Bajusz

The Prince's Respite
★9.0
MOVIE2006

The Prince's Respite

as Luvnya

The Midas Touch
★6.9
MOVIE1989

The Midas Touch

as Monoriné

Citromos Mignon
MOVIE2018

Citromos Mignon

as Idős hölgy

The Whiskey Bandit
★6.6
MOVIE2017

The Whiskey Bandit

as Annuska néni

Bogyó és Babóca 1. - 13 mese
★4.8
MOVIE2010

Bogyó és Babóca 1. - 13 mese

as mesélő

The Rebellion
★6.2
MOVIE1993

The Rebellion

as Kathi Blumich

Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese
★7.0
MOVIE2011

Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese

as mesélő

Hippolyt
★5.9
MOVIE1999

Hippolyt

as Mrs. Schneider

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk
MOVIE2024

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk

as Mesélő

Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak
MOVIE2014

Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak

as mesélő

Another Way
★5.5
MOVIE1982

Another Way

as Magda

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák
MOVIE2020

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák

as mesélő

Mayday Mayhem
★5.7
MOVIE2001

Mayday Mayhem

as Piroska néni, igazgatónő

The Pregnant Papa
★7.5
MOVIE1989

The Pregnant Papa

as Rozi

Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi
MOVIE2023

Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi

Neither with You
★7.9
MOVIE2019

Neither with You

as Valika

Wedding Guests
MOVIE1976

Wedding Guests

We Never Die!
★6.7
MOVIE1993

We Never Die!

as Anya

The Treasure of Swamp Castle
★7.8
MOVIE1985

The Treasure of Swamp Castle

as Szaffi (voice)

Adventure
★7.0
MOVIE2011

Adventure

as Sick woman

The Eighth Day of the Week
★7.0
MOVIE2006

The Eighth Day of the Week

as Csibike - ügyvédnő

A tranzitutas
MOVIE1983

A tranzitutas

as Gizella

Tonight We Kill
★5.5
MOVIE2024

Tonight We Kill

as Csillag Ági

Zimmer Feri
★6.1
MOVIE1998

Zimmer Feri

as Vilma

Ámbár tanár úr
★5.5
MOVIE1998

Ámbár tanár úr

as Mimike

A három jószívű rabló
★9.0
MOVIE1979

A három jószívű rabló

as Basztiánné

Kimaradt körök
MOVIE2020

Kimaradt körök

as Nagymama

Apa győz
★8.0
MOVIE1997

Apa győz